Egy igazi tehetség: Ilyés Álmos a 7#-zenekar gitárosa

Iskolánk gitárosával, Ilyés Álmossal készített interjúm során Álmos sok mindent elárult magáról. Beszélgettünk a 7#-zenekarról, Álmos hobbijairól és a matematikáról.   Álmos nagyon közvetlen személyiség, nagyon nyitott és felszabadult az emberek társaságában. Először arra kértem meg, hogy mutatkozzon be, mondjon néhány szót magáról, miről ismerhetjük fel őt.  „Ilyés Álmos vagyok, 17 éves, a 11.B osztály…

Elolvasom

Akasztják a hóhért: interjú Deák Mátéval

Az akasztják a hóhért negyedik részében Deák Mátéval beszélgettem. Ő az iskolaújság főszerkesztője, valamint az online újság létrehozásában és fellendítésében is részt vett.   Mikor és hogyan lettél tagja az iskolaújságnak?   9.-ben léptem be. Akkor az iskolaújság nem élte épp a fénykorát, és az akkori főszerkesztővel, Kasoly Rékával próbáltuk fejleszteni. Ekkor lettem én a főszerkesztő…

Elolvasom

Eredményes versenyzőink

A közelmúltban tanulóink szép eredményekkel gazdagodtak a versenyeiken. Ők osztották most meg velünk a tapasztalataikat.     Az idei aerobik diákolimpia döntőjében lányaink egy fényes ezüst és bronzéremmel tértek haza:   Országos Aerobik Diákolimpia Döntőn voltunk nemrég. Már pár hete erre a versenyre koncentráltunk edzéseken. Közülünk szerencsére mindenki a döntőben szerepelhetett. UP2 kategóriában párosban Illés Gréta (7.B) és…

Elolvasom

Akasztják a hóhért – Interjú Kasoly Réka Adéllal

Kasoly Réka Adél iskolánk 12.D osztályos tanulója, és újságunknak négy éve aktív tagja. Vele beszélgettem most, az „Akasztják a hóhért” interjúsorozatunk második részében.     Rékát elsőként egy rövid bemutatkozásra kértem meg: „Kasoly Réka Adél vagyok, 12.D osztályos tanuló. Elég sokoldalú személyiségnek tartom magamat, és szeretem az iskolai közösségi életből minél jobban kivenni a részemet.”   Nem…

Elolvasom

Akasztják a hóhért – Interjú Sipőcz Dórával

Felébresztjük régi-új sorozatunkat, az Akasztják a hóhért interjúkat! A sorozatban a SzIGma újságírói egymással készítenek interjúkat, így jobban megismerhetitek őket. Újságíróinkkal többféle témát is érintünk: az iskolán át a hobbikig mindenről szó esik majd.   Az általános iskoládban volt iskolaújság? Egy ideg volt, igen, azonban nem olyan nagyszabású. Mivel ekkor még csak alsós voltam, nem…

Elolvasom

Új DÖK-csapat, új célok – interjú Rokob Dáviddal

Nemrégiben Rokob Dávid vette át a diákelnöki posztot, aki a csapatával már meg is kezdte a tevékenységét. Dávid részletes betekintést engedett a terveikbe.     Első kérdésemmel visszautaltam az általános iskolás éveikre.  – Általános iskolában voltatok diákelnökök?  – Én is és Simon is tagjai voltunk a diákönkormányzatnak. Nyolcadikban engem választottak meg elnöknek. Ott a Covid egy…

Elolvasom

Projekthét 2024-ben

Az idei évben a projekthéten 12 osztály vett részt. Ezen osztályok közül néhány diák vállalta, hogy beszámol a saját osztályának munkájáról.   Osztályok témái: 9.A: A gasztronómia 9.B: Segítségnyújtás 9.C: Túlélési tanácsok „világvége” esetére 9.D: A jövő iskolája 10.A: A Soproni Széchenyi István Gimnázium diákságának és tanári karának viszonya a sporthoz 10.B: Petőfi Sándor 10.C:…

Elolvasom

Diáknap II. és diákbál

A két legnagyobb kedvenc a diákok körében a Man in Black (9.D) és a Harry Potter (10.A) átdolgozása volt. Mindkettőben a humor és a résztvevő tanárok szereplése aratta a legnagyobb sikert. A tanári produkcióról külön megkérdeztük őket, és kétféle válasz érkezett: valaki számára teljes meglepetés volt, míg volt olyan, aki sejtette már, hogy valamivel ők…

Elolvasom

Diáknap I. rész

Februárban az év talán legjobban várt eseményei zajlottak: a diáknap és a diákbál. Két nagyon emlékezetes nap összefoglalását olvashatjátok az alábbiakban. Az idei diáknap témájában nagy hangsúlyt kaptak a filmek és a különböző műfajok: minden osztály húzott egy filmet, egy zenét  és egy műfajt, és ezekből kellett először egy előzetest, majd a mentorok segítségével egy…

Elolvasom

Egy emlékezetes produkció a diáknapról

Pingvinek, makik és még sokan mások…. a fergeteges hangulatra tanáraink felrakták a koronát a múlt pénteki diáknapunkon, valósággal felrobbantották a színpadot! Az alábbiakban a produkció szövegkönyvét olvashatjátok:     MADAGASZKÁR – TANÁRI PRODUKCIÓ A 2024-ES DIÁKNAPON      ÍRTA: Juhászné Sebestyén Andrea   SZEREPLŐK:   Konferanszié: Tóth Gyula   Narrátor: Juhászné Sebestyén Andrea   Simon György tanár úr: Simon György tanár…

Elolvasom