Írás, történelem, irodalom. Ez volt a három fő téma, amiről beszélgettem Horváth Rita tanárnővel, aki iskolánk magyar-történelem szakos tanára. A tanárnő számos […]
Blog Archive
A banki világ – továbbtanulás VIII.
Nehezen találtam bankszektorban dolgozó interjúalanyt, hiszen millió dolga van egy pénzügyi ügyintézőnek. Mégis sikerült beszélgetnem Markó Zoltán banki alkalmazottal, aki többek között […]
Kiemelkedő versenyeredmények
Tanulóink a közelmúltban eredményesen versenyeztek, így ennek kapcsán osztották meg velünk többek között a felkészülés és a verseny tapasztalatait. Grieszler Gellért, […]
A tehetséges művész
Iskolánk egyik kiemelkedően tehetséges diákjával volt szerencsém interjút készítenem, ami egy nagyon szórakoztató beszélgetésben ért véget. Újvári Dóri nemcsak jó tanuló, hanem […]
Az írás szeretete
Iskolánk két tanulója, Tóth Viola (11.C) és testvére, Tóth Rita (9.A) országos első, illetve harmadik helyezést értek el az Irodalmi Rádió pályázatán. […]
Interjú Hoffer Gergellyel
Iskolánk egyik végzős diákjával, Hoffer Gergellyel beszélgettem a napokban. „Hogyan mutatkoznál be egypár mondatban, mit érdemes rólad tudni?” „Hoffer Gergely vagyok, 18 […]
Auschwitz
Ha valaki meghallja azt, hogy Auschwitz, bizonyára egyből eszébe jutnak az olyan szavak, mint a történelem, a szenvedés és a kegyetlenség. […]
A két fényképész
Két tehetség, két ember, egy érdeklődési kör. Interjú Deák Emmával és Kelemen Dáviddal. Deák Emma, iskolánk 9.D-s tanulója pár éve kezdett […]
Holics Lili, a kozmetika nagymestere – Továbbtanulás VII.
Holics Lili 6 éves kora óta kozmetikusnak készül. Interjút készítettem vele és érdekes dolgokról beszélgettünk. Hogyan szereztél szakmai tapasztalatot? 2018-ban érettségiztem a […]
A járművek világában – interjú Hegyi Lászlóval – Továbbtanulás VI.
Hogy van az, hogy a buszok mindig úgy közlekednek, hogy az esetleges hibákból mi keveset érzékelünk? Hegyi László kapuvári forgalmi szolgálattevő és […]