A földrajz és az ahhoz vezető út – interjú Simon György tanár úrral

Simon György tanár úr iskolánk földrajztanáraként is tevékenykedik, vele most többek között a földrajz szeretetéről és az ahhoz vezető útról beszélgettünk.

– Simon György vagyok. Kétgyermekes édesapa, emellett középiskolai földrajztanár és geográfus. – mutatkozott be, megválaszolva az első kérdésünket.

A tanár úr Szegeden nőtt fel, ott járt a Klebelsberg Kunó által megvalósított iskolaépítési program ötezredik népiskolájába. Ez egy ikonikus iskola Szegeden, a Rókus 1-es számú. Már akkor is a földrajz érdekelte leginkább. Ezeknek az éveknek a legjobb pillanatai leginkább az utazásokhoz köthetők. Az itt eltöltött általános iskolai évei után a tanár úr szintén Szegeden végezte el a Ságvári Gimnáziumot, majd a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi Karán végzett, mint geográfus 1999-ben.

– Tanár Úr már akkor is sokat utazott? – tértünk át az utazások világába.

– 15 éves koromban volt az első, önálló utazásom, amit saját szervezésben valósítottam meg, még a rendszerváltás előtti időkben. Addig leginkább a családtagjaimmal utaztunk.

– Melyik volt az első útja?

– Isztambulba mentem Szegedről, egy ötnapos út volt. Akkor láttam életemben először tengert, ez a Márvány-tenger volt, egyébként Rodostóban. Így visszagondolva, nekem akkor dőlt el a sorsom végleg. Maga a város (Isztambul) egyébként a mai napig ugyanúgy elvarázsol, egy nagyon különleges atmoszférájú hely. Szokták mondani, hogy az a legkeletibb nyugat, és a legnyugatibb kelet. Nagyszerű kultúrák találkozása, a Nagy Bazárról már nem is beszélve.

Gyakorlatilag azóta foglalkozik az utazások szervezésével is, mert utána végigkísérte az egyetemi éveit. Akkor már tudatosan szervezte a csoporttársainak, illetve más egyetemistáknak az utakat. A diákok utaztatásával a pályája kezdete óta foglalkozik. A legrosszabb élményként a Covid-éveket tudná kiemelni, amikor a bezártság miatt számos út elmaradt. Két hely lenne az, ahová bármikor visszamenne: Ausztráliába és Kubába. Ausztráliában egyszer járt, hosszabb ideig, míg a dél-amerikai országban háromszor is volt már. Mind a két helyen megvolt számára a culture schock (kulturális sokk), gyakorlatilag mellbe vágta a másik kultúra, hogy az szinte fiziológiai tüneteket okozott.  A tanár úr azt gondolja, hogy az európai kultúra az egész világ civilizációjának a bölcsője, és ha hazánkon kívül egy helyet kellene mondania, amit mindenkinek látnia kell, az az Akropolisz lenne Athénban.

– Miért választotta a tanári pályát? Valaki segített ebben Önnek?

– Nem tudom. Nem feltétlen akartam tanár lenni. Ha a tanárokról beszélünk, nincs középút: vagy az van, hogy kisgyerekkora óta erre készült, vagy belesodródott, de igazából nem feltétlen akart ez lenni. Én belesodródtam. Mindig azt gondoltam magamról, hogy szeretek beszélni, és valamilyen módon át tudom adni a tudást. Amint kipróbálja az ember, majd vannak sikerélményei, ez egy addiktív pálya, ezen fent lehet maradni.

Ha kellett volna még egy szakot választania, akkor az a történelem lett volna, mert úgy gondolja, hogy ez a két tudományterület majdnem kéz a kézben együtt jár, de ezen kívül természetesen sok más terület is érdekli még a tanár urat.

Villámkérdések:

Kedvenc étel: szegedi halászlé

Kedvenc állat: kutya

Kedvenc idegen nyelvek (hangzás alapján): spanyol, olasz

Nyelv, amit jól szeretne tudni: angol

Kedvenc film/sorozat: Eredet, Kusturica filmek, néhány cseh film, magyar filmek

Kedvenc zenei műfaj/előadó: világzene, etno-, folk-feldolgozások, blues, Manu Chao

Köszönjük szépen a beszélgetést!

Kasoly Réka Adél (11.D), Sipőcz Dóra (9.C)