Ebben a cikkben feltettem pár kérdést Szedenics Dominiknak, iskolánk 11.B-s tanulójának, aki közismert színészi tehetségéről, és az idei évben elindult SzSzP (Széchenyis Színjátszó Palánták) avagy „Színkör” vezetéséről.
Mi inspirált arra, hogy színészi pályára lépj?
Világéletemben szerettem szerepelni, már elsősként is verseket mondtam az évnyitón, de addig nem foglalkoztam vele különösebben, ameddig össze nem akadt a sorsunk Németh Ervinnel. Igazából onnan kezdődött ez az egész, lényegében ötödikes koromban.
Mi volt az első komolyabb szereped, és ezt hogyan élted meg?
Ugye a Mutter meg a dzsinnek című darabban alakítottam a főszereplő kisfiút. Igazából az elején nagyon nehéz volt, mert teljesen új volt a világ, körülöttem pedig olyanok voltak, akik már játszottak nagyszínpadon. Maga a beilleszkedés nem volt nehéz, a szerep pedig sok mindent adott, mivel eléggé filozófiai volt a darab is.
Melyik szereped állt eddig hozzád a legközelebb?
Ez egy nagyon nehéz kérdés, mert bár az első igazi főszerepem a Csillagbölcső című előadásban volt, és annak nagyon szerettem a történetét, de valahogy mégis a Legyek ura Jack szerepe áll hozzám a legközelebb, mert ezzel volt a legtöbb munkám és belefektetett energiám, illetve ez a darab hozta el életem egyik legmeghatározóbb időszakát.
Hogyan egyezteted össze a színházat és az iskolai életet?
Nehezen. Sok időt vesz el a színház, ami nem baj, mert sok élményt kapok cserébe, de tényleg rengeteg időt igényel. Meg kell tanulni egy szöveget, fel kell készülni a szerepre, ott kell lenni a próbákon, miközben a suliban is egy rakás dolgozatot kell megírni és pótolni, meg ugye, ha felnőtt színészekkel dolgozunk, nekik gyakran csak a délelőttjük szabad, így van, hogy hajnalokig tanulok.
A jövőben is ezzel tervezel foglalkozni?
Igen. Azt viszont, hogy színészet vagy rendezés, majd hozza a sors.
Szerinted mi a legnagyobb kihívás a színészetben?
Ez egy fogós kérdés, mivel személytől függ. Talán az, hogy hűek maradjunk önmagunkhoz, és ne egy szerep befolyásoljon, ne az legyen, hogy én most olyan leszek, mint egy szereplő, hanem a szereplő lesz olyan, mint én. Nem kattinthat át benned semmit az, hogy éppen milyen karaktert alakítasz, vagy hogy milyen díjat nyertél.
Mi az, amiért hálás vagy a színháznak?
Elképesztően sok barátot, tudást, tapasztalatot, és mondhatni egy óriási nagy karakterfejlődést köszönhetek a színháznak.
Tudnál mesélni a Színkörről?
Az ötlet onnan jött, hogy egyébként nagyon ki szerettem volna próbálni a rendezést, és egyébként is egy irányító személyiség vagyok. Úgy gondoltam, hogy ugye az iskolában már kemény 11 éve nem volt semmi ilyen, mindenki elballagott, aki ezzel foglalkozott, és egyrészt gondoltam, hogy ezt újraélesztem. A motivációm az, hogy megadjam mindenkinek ebben az iskolában a lehetőséget, hogy kipróbálhassa a színészkedést, és hogy én is rendezhessek, na meg hogy közös élményeket szerezzünk.
Milyen formában látjuk a Színkört a legközelebbi alkalommal?
Az egész iskola előtt majd a kommunista diktatúra áldozatairól szóló megemlékezésen lépünk fel. Greksza Tünde tanárnő a program szervezője, ő adott két szövegkönyvet, viszont a megvalósításban szabad kezet kaptam tőle. Ezen kívül a Soproni Petőfi Színház „Így játszunk mi” című programjának keretében láthatják majd a színkört a kedves nézők, diákok, tanárok, szülők, nagyszülők, barátok. Egyébként már javában zajlik a felkészülés és nagyon jól haladunk, de ez nem dicséret, ez egy ténymegállapítás. Illetve még vannak tervek, mint például egy külön iskolai előadás, egy évzáró, esetleg világnapokra készített egy-két perces előadás.
Zárásként pedig mit tanácsolsz azoknak, akik színészkedéssel akarnak foglalkozni?
Őszintén? Ne tegyék. Hacsak nem olyan makacsok és kitartóak, mint én.
Köszönöm az interjút!
Vörösmarthy Zara, 10.c
