Szalagavatók 2023

Szalagavatók 2023

12.A 

A 12.A szalagavató műsorát a hagyományokhoz hűen a díszítés és az előkészületek előzték meg január 13-án. Az eseményre a díszteremben került sor, ahol egy előadással kedveskedtünk a tanároknak, ami az elmúlt években készült videók és képek által engedett betekintést zenei aláfestéssel a diákok mindennapjaiba. A bemutató anyagát úgy válogattuk össze, hogy mind a diákok szemszöge, mind a tanárokkal együtt megélt közös pillanatok is benne legyenek. Ezek után a tanárok és a diákok iskolában töltött mindennapjaival kapcsolatos kahoot színesítette a műsorunkat, majd egy saját vers előadásával zártuk a bemutatót. A szalagtűzés rendhagyó módon a műsor alatt került sorra, és nem előtte a teremben. Ezek után mondta el igazgató úr a beszédét. Zárásként pedig a koccintás, majd a vacsora következett.

Kónya Máté 12.A 

12.B

Gimnáziumunk 12. B osztályának szalagavató ünnepségét 2023. január 20-án tartottuk. Az ünnepség a díszteremben zajlott, amelyet gondosan és igényesen díszítettünk fel az alkalom tiszteletére. A szalagtűzésre iskolánk hagyományainak megfelelően, a műsort megelőzően osztálytermünkben került sor. Műsorunkat az osztály közös erővel, összefogással készítette el. A központi téma az elmúlt hat év jellegzetes, emlékezetes pillanatainak megjelenítése volt. Történetünk egy jövőbeli összejövetelt jelenített meg, ahol négy volt osztálytárs feleleveníti az itt töltött éveinket. A narrációt az általunk készített videókkal színesítettük, melyben a feledhetetlen élményeinket alkottuk újra. Emellett előadásunkban helyet kapott egy dal átdolgozása is, amelyet osztályunk két tanulója hozott létre. Ezt az átdolgozást a jelenetekhez igazítva mutattuk be, illetve többször énekelt az osztály együtt is.  Műsorunk végén egy zenés fotómontázst vetítettünk le, melyben az itt töltött évek alatt készült közös képeink szerepeltek. Műsorunk végén több záróbeszédre is sor került, melyekben összefoglaltuk tanáraink iránti hálánkat és köszönetünket. Ezt követően ünnepségünket egy közös pohárköszöntő és vacsora zárta.

Simon Réka 12.B 

12.C

A 12.C január 27-i szalagavatója meglehetősen rendhagyó volt, mivel a tornateremben tartottuk. A műsor legfontosabb eleme a tánc volt, egy bécsi keringő, ezáltal az egész előadás nagyon elegáns megjelenítést kapott. A diákok már hónapok óta készültek a bemutatóra táncórák keretein belül. A lányok királykék ruhát, a fiúk pedig ehhez passzoló csokornyakkendőt viseltek. A műsor során fuvola és cselló is megszólalt, emellett az osztály együtt is énekelte Szabó Balázs bandájának Bájoló című dalát. A köszönő műsor után Igazgató úr mondott pohárköszöntőt, vendégeinket a tornaterem különböző pontjain Crescence Czukrászdájában finom sütemények, a Széchenyi Pincészetben üdítők, István gróf Kávéházában pedig különféle kávék várták.

Szarka Júlia, Nemes Ádám Jenő 12.C 

12.D

A 12. D előadására szintén a díszteremben került sor, február 3-án. Az osztály a délután folyamán feldíszítette a termet és kirakta a lépcsőt gyertyákkal. Ezt követően került sor a szalagtűzésre, hagyományos módon az osztályteremben. Ezek után következett az előadás, amire felkísérték a tanárokat, akiket a diákok egy sorfallal várták. Miután köszöntötték őket és mindenkit a helyére kísértek, elkezdődött az előadás. A sokszínű műsor egy beszéddel kezdődött, amit egy gitárral és ukulele kísérettel előadott Hannah Montana szám követett. A továbbiakban egy tanárparódiát mutattunk be kahoottal övezve. Ez úgy volt felépítve, hogy minden egyes kérdés után előadtunk egy jelenetet, paródiát az adott kérdéssel kapcsolatban. Ezt egy vers követett, amit az osztály néhány tanulója írt, és a Carson Coma zenekar Nem tudom című számát énekelték a diákok zongorakísérettel. A záróbeszédet Biczi Dániel mondta el, de előtte sor került még egy összevágott videó lejátszására, ami az elmúlt évek képeit tartalmazta zenei aláfestéssel, és amitől a tanárok kellőképpen el is érzékenyültek. Az előadást pedig végül, de nem utolsósorban Igazgató úr egészen megható beszéde zárta. Ezek után történtek a koccintások. Mindenki koccintott mindenkivel, de SZÓ SZERINT mindenkivel.

Az eseményt végül egy kellemes vacsora zárta, ahol a diákok és tanárok még sokáig beszélgettek egymással.

Fajkusz Benedek 12.D 

A tizenkettedikes diákokkal Kasoly Réka Adél (11.D) beszélgetett a ballagás előtti legjelentősebb iskolai eseményről.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük