Karácsonyi szokások a világból – Európa

Karácsony… azt gondolhatjuk, hogy Európában szinte mindenhol ugyanúgy telik az ünnep. Pedig nem! Ki gondolná,  hogy valahol már megjött december elején a Mikulás a karácsonyi ajándékokkal, vagy a karácsonyfára nemzeti zászlós díszeket tesznek? Vannak olyan országok, ahol ezek természetesnek számítanak, nézzük ezeket!

I. Franciaország

Miután leszedték a halloweeni dekorációkat, a családok már szinte azonnal elkezdenek karácsonyfát állítani, de ennek kifejezett dátuma nincsen. Néhány faluban előfordulhatnak adventi játékok, de ez nagyon ritka. December 24-én este nyolc óra körül van az ünnepi vacsora. A menü a következő: előételnek osztriga, valamint kacsamájpástétom kerül az asztalra, főétel gyanánt valamilyen hús, általában pulyka gesztenyével. Desszertként sajtokat és egy Buche nevű vajkrémes vagy jégkrémes süteményt fogyasztanak. Emellett bagett természetesen mindig van az asztalon, valamint az ország nyugati vidékein különböző tengeri herkentyűk kerülhetnek még az asztalra. Disznóhúst azonban egyáltalán nem esznek. Inni bort és pezsgőt szoktak. A vacsora rendszerint hajnalig tart, és másnap, december 25-én van az ajándékozás, utána pedig szintén egy hatalmas ünnepi ebédet tartanak. Az ajándékokat keleten a PereNoel (szó szerint Karácsony Apu) hozza, nyugaton viszont nem ő. Szilveszterkor egy érdekes szokásuk van: csak elseje után kívánnak egymásnak boldog új évet, előre soha.  

Joyeux Noel! – Boldog karácsonyt! (franciául)   

 

II. Belgium 

A belgák karácsonya a miénkhez képest nagyon más. December 6-ára mindent feldíszítenek, mivel náluk ekkor hozza az ajándékokat a Santa-Claus avagy a Mikulás. A karácsonyfáik az Ardennekből származnak, és elég változatosak szoktak lenni, viszont sokan Vízkeresztig nem szedik le a dekorációkat. December 24-én a családok a barátaikkal együtt vendéglőkben, éttermekben ebédelnek. Előétel gyanánt különböző kagylók, osztrigák és mártások gazdagítják a menüt sok citrommal. Főételként pulykát, kacsát, füstölt lazacot, valamint liba -és kacsamájat fogyasztanak, míg desszertként Buche de Noel, vagyis a karácsonyi fatörzs zárja az étkezést, a cukrozott geszteneye mellett. Ezen a napon apróságok szoktak a fa alá kerülni. Néhányan tűzijátékokat is szoktak fellövöldözni. Másnap, december 25-én meglátogatják a távolabb élő rokonaikat, 26-án viszont semmi nincsen, mivel neünnep Belgiumban.  

Vrolijk kerstfeest!-Boldog karácsonyt! (hollandul, mivel Belgium egyik hivatalos nyelve a holland) 

 

III. Svédország 

Úgy általánosságban október-november körül kezdődik el a karácsonyi őrület, megjelennek a díszek, dekorálnak, és elkezdenek az egyre közeledő ünnephez passzoló süteményeket is árusítani. December 13-a viszont náluk már ünnepnek számít, főleg a vallásos svédek körében. Ez a nap Szent Lucy (skandinávoknál Lucia) ünnepe, aki a 3. században élt, és segítséget nyújtott a katakombákban rejtőzködő keresztényeknek. Szent Lucy mártírként hunyt el.  

A svédeknél köztudottan nagyon hűvös és sötét van ilyenkor, télen. Akár -20 fok körül is mozoghat a hőmérséklet. Cserébe északon szeptembertől szinte folyamatosan havazik. A hideg miatt sokan elutaznak melegebb (pl. Olaszország) tájakra. A dekoráció kötelező eleme (amit ilyenkor bármely svéd üzletben meg lehet találni) a karácsonyi csillag. Bármilyen színű, méretű, anyagú előfordulhat, de ezt a feldíszített nappalikban is meg lehet találni. Ezen kívül a többi, természetes anyagból készült dekorációkat is kedvelik. A karácsonyfájukra svéd zászlós girlandokat szoktak aggatni, de ezt bármilyen mennyiségben. A szenteste szinte kötelező programja még a Kalle Anka, vagyis a Donald Kacsa és barátai, amit évente több millióan néznek meg. Ezen a napon szoktak ajándékozni is, ehhez kapcsolódik egy számunkra furcsa szokás, ugyanis ők minden évben megválasztják az év ajándékát. Ez leginkább arra szokott jó lenni, amikor nem tudsz mit adni a másiknak, de kellene valami. Az ajándékokat a Tomte hozza, az ünnep pedig családi körben telik. Enni ilyenkor svédasztalosan szoktak, csak karácsonyi verzióban, így a kínálatba pl. bekerül a lazac, a hering vagy a sajttorta. Inni egy tipikus, svéd karácsonyi italt szoktak, a glögg-öt, ami tartalmaz minimális alkoholt, de olyan, mint az édes bor. Tesznek bele mazsolát is, de ez bármelyik kisebb-nagyobb helyi üzletben megtalálható. Van alkoholmentes változata is, amit valamilyen bogyó levéből készítenek, citrommal, szegfűszeggel, ánizzsal és fahéjjal ízesítenek. A gyerekek julmust-ot isznak, ami hasonlít a nálunk közismert kólára. Az üzletek december 25-26-án vannak zárva, de amire az van kiírva, hogy minden nap nyitva, akkor az még december 24-én is nyitva van.  

God Jul! – Boldog karácsonyt! (svédül)

 

 

Források: https://bonjourmoszjobacsi.blog.hu/2015/12/22/a_belga_karacsony, https://delikronika.webnode.hu/news/karacsony-a-foldgolyon-a-nagyvilagban-biro-csaba/, https://svedotthon.blog.hu/2019/12/20/karacsony_svedorszagban, https://hu.traasgpu.com/svedorszag-karacsonyi-hagyomanyai/

Sipőcz Dóra, 9.C

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük