A 12.D osztályos Deák Máté két évig vezette az iskolaújságunkat, emellett tehetséges versíró: érkezik már az első verseskötete is. Volt hát miről beszélgetnünk az összegző, záró interjúnk során.
– Négy év emlékeiből idézz fel, kérlek, néhányat! Melyekre emlékszel vissza szívesen, mit viszel magaddal?
Nagyon sok minden történik négy év alatt az emberrel, főleg hogyha a tanulás mellett zajlik az élet is. Sok mindent kaptam a Széchenyitől, szerencsére nem csak nehézségek voltak ezek. Amiket mindenképp magammal viszek, az a kitartásom és a digitális osztályban elsajátított képességek: előadói készség, magabiztosság, szervezőképesség. Nagyon jó tanári kapcsolataim alakultak ki az évek alatt, remélem, ezek a jövőben is megmaradnak. Illetve barátokat is szereztem. Nem sokat, de néhány emberrel szoros kapcsolatba kerültem. Így adott ez az iskola mindent: szorongást, szerelmet, csalódást, eredményeket, küzdést, barátságokat.
– Évek óta dolgozol, dolgoztál az újságnál. Mi volt az, amiért azt mondod hogy igenis megérte? Mik voltak a főbb momentumai ennek?
Én nagyon szeretek vezetni, vezető lenni. Nagyon élveztem a kétéves főszerkesztői posztomban, hogy szervezhettem, vezethettem egy csapatot, akik az évek során egy fantasztikus közösséggé szerveződtek. Sok mindent tanultam magamról, az újságírásról, a teendőim megfelelő beosztásáról. Jó volt látni, hogy a kezem alatt tanulták meg az újságírók, hogy mit hogyan kell: hogyan kell interjút készíteni, hogyan kell egy könyvajánlót megírni, milyen forrásokból tájékozódjanak stb.
Én fél évig főszerkesztő-helyettes voltam, majd mikor az akkori főszerkesztő, Kasoly Réka Adél átadta nekem a főszerkesztőséget, készült velem/rólam egy interjú a Soproni Témában, amire nagyon büszke vagyok! Illetve 10-11. év végén nevelőtestületi dicséretet kaptam, könyvesbolti ajándékutalvánnyal. A tanáraimmal is jó kapcsolat alakult ki az újság szerkesztése miatt, sok tanár keresett meg ezzel-azzal, hogy miről kellene írnunk, mit szeretnének benne látni stb.
– Nagy változásokon ment át az újságíró csapatunk az elmúlt években. Milyen volt így együtt dolgozni, velünk, velük?
Ahogy már említettem, én nagyon megszerettem ezt a csapatot. Ahogy többen lettünk, több lett bennünk a motiváció és az ihlet. Úgy érzem, hogy gördülékenyen tudtunk együtt dolgozni, de ezt szerintem tőlük is meg kellene megkérdezni. Én nagyon szerettem őket, és örülök, hogy vezethettem ezt a szerkesztőséget!
– Mióta írsz verseket, és melyek a főbb témáid? Van kedvenc?
Az első versemet 2021. március 15-én írtam, otthoni magányomban, valami szerelem témában. Azóta eltelt több mint négy év, ami alatt sokat fejlődtem és változtam az írás tekintetében. Általában a halál és a szomorú, be nem teljesült szerelem témák a kedvenceim, és a legtöbb versemnek ez is a témája. Van néhány boldogabb, játékosabb versem, de ezek annyira nem jellemzőek. A kedvenc témám a beteljesületlen szerelem miatti önmarcangolás.
– Mi adja az ihletet hozzájuk?
Én akkor írok verset, hogyha lelkileg rosszul érzem magam. A négy év során keresztülmentem néhány szakításon, így volt a verseimnek ihlete, volt miből táplálkozni, ha mondhatom ezt így. A legtöbb versem a szakítás utáni, szerelemért esedező lírai énről szól. Náray Tamás mondta azt, hogy “a jó művész akkor alkot jót, szépet, ha mélyponton van”. Én ezzel teljes mértékben egyetértek, nekem is azok a legszebb alkotásaim, amelyek mélyponton születtek.
– Hogyan jött a lehetőség a verseskötethez?
Mindig is gondolkoztam azon, hogy oké, hogy alkotok és verseket írok, de milyen céllal? Néha kiraktam őket Instagramra és Facebookra, hogy az ismerőseim elolvashassák, de olyan céltalannak éreztem. A 18. születésnapomra megkértem a szüleimet, hogy kiadhassak egy verseskötetet, összeválogatva bele a legjobb verseket. Így gyakorlatilag ajándékként kaptam ezt a lehetőséget a szüleimtől, amely most fog beteljesülni. A könyv már a nyomdában van, néhány héten belül már rendelhető lesz a Publio Kiadó honlapjáról.
– Mi a helyzet a továbbtanulással, mik a távolabbi céljaid?
Pszichológia szakon szeretnék továbbtanulni, de egyre jobban azt érzem, hogy nem szeretnék Magyarországon maradni. Most az országban öt egyetemre adtam be a jelentkezésemet, de ha nem sikerül, akkor sem fogok elkeseredni, hanem egy évet Ausztriában szeretnék dolgozni, és ott felvételizni újból, esetleg tanárszakra.
Köszönjük az elmúlt éveket, Máté, és további sok sikert kívánunk!
Sipőcz Dóra, 11.C
