Interjú Nadray Nórával, a 7#-zenekar énekesével

Interjú Nadray Nórával, a 7#-zenekar énekesével

Mindenki ismeri a 7#-zenekart, amelynek tagjai színesebbé teszik iskolánk művészi és kulturális életét. Interjúsorozatunkban szeretnénk megismertetni veletek az együttes tagjait, hogy hogyan váltak ennek a csapatnak a részévé, és hogyan kezdtek el zenével foglalkozni. Az interjúsorozat jelenlegi cikkében Nadray Nórát, a zenekar énekesét szeretném nektek bemutatni, Az elmúlt napokban sikerült beszélgetnem vele a zene iránti érdeklődéséről és a legmeghatározóbb közös emlékeiről, amiken a zenekar csapata a megalakulása óta keresztülment.

Első kérdésem az volt, hogy hogyan jelent meg a zene az életében, mikor kezdett el zenével foglalkozni.

Nóra: ,,Már egészen kiskoromban jelen volt a zene az életemben, egészen ovitól kezdve. Otthon is, az oviban is, a kocsiban is énekeltem, főleg népdalokat, gyerekdalokat. Aztán 3.-asként beiratkoztam a zeneiskolába, ott komolyabban elkezdtem foglalkozni a zenével. Szolfézsre jártam, zongorára, végül magántanárhoz is elmentem, magánénektanárhoz. Majd a zenekar életébe is bekapcsolódtam itt.”

,,Hogyan alakultatok egy csapattá a 7#-zenekarral?”

Nóra: ,,Dukai tanárnő hívta életre igazából ezt a zenekart, még két évvel ezelőtt. A Helikon ünnepségeken szeretett volna minket elindítani. Én úgy kerültem be a zenekarba, hogy már előtte is kórustag voltam, és így figyelt fel rám a tanárnő.”

,, Mi volt a legmeghatározóbb közös élményed a zenekarral, amire a legszívesebben gondolsz vissza?

Nóra: ,,Ami nagyon meghatározó volt, nyilván a Helikon ünnepségek. Nagyon örültünk, hogy aranyfokozatot kaptunk, illetve talán a kedvenc emlékem, amire szeretek visszagondolni -és szerintem a zenekar többi tagja is így van ezzel, -az a szeptemberi fellépésünk a Kutatók éjszakáján.”

,,Van esetleg zenei példaképed, akire felnézel és akinek szereted a dalait?”

Nóra: ,,A kedvenc énekesem Christina Aguilera, talán őt mondanám így a példaképemnek. Fantasztikusnak tartom azt, amit ő ki tud énekelni.”

,,Van kedvenc hangszered?”

Nóra:,, Nagyon szeretem a zongorát, de emellett még a gitárt is szeretem, illetve vonz még talán a hegedű.”

,,Mik a terveid a SzIG után? Szeretnéd továbbra is folytatni a zenélést, akár csak hobbi szinten?”

Nóra: ,,Mindenképpen! Annak nem látom nagy esélyét, hogy szakma szintjén foglalkozzak a zenével, de hobbiként mindenképpen meg szeretném tartani mind a zongorát, mind az éneklést.”

,,Mik a terveid a későbbiekben, hol szeretnél továbbtanulni?”

Nóra: ,,Orvosi egyetemen szeretnék továbbtanulni, elsősorban Pécsre szeretnék menni.

,,Mit üzensz a zenészi álmokat dédelgető korodbeli fiataloknak?

Nóra: ,,Vágjanak bele! Zenélni, hogyha valaki elég energiát tesz bele, akkor mindenki tud. És szerintem egy hatalmas élmény a közös zenélés, vagy csak az egyéni zenélés is. Hogyha bárki egy kis affinitást érez a zene iránt, akkor bele kell vágni.”

,,Köszönöm szépen az interjút, és további sok sikert szeretnék neked kívánni most, 12. osztály végén, és a későbbiekre is! Köszönjük, hogy létrehoztátok a 7#-zenekart, mert így sokkal színesebbé és boldogabbá teszitek az iskolai életet.”

Simon Borbála 9.C

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük