Inspiráló történetek rendkívüli nőkről-nőnap alkalmából

Március 8-án ünnepeljük a nemzetközi nőnapot, amikor azt is ünnepeljük, hogy milyen sokszínű, egyedi emberek vagyunk. Az ünnep alkalmából olyan inspiráló, elhivatott nőkről írok, akik a mi generációnkhoz a legközelebb állnak, de örökérvényű az ügy, ami iránt elkötelezettek.

Az első közülük Malala Yousafzai, pakisztáni származású Nobel-békedíjas emberjogi aktivista, aki hazájában a lányok oktatáshoz való jogáért küzdött a tálibok uralma alatt. A tálibok a városában 11 éves korában, 2008-ban vették át az uralmat, és elvették a lányok legalapvetőbb jogait, köztük a tanuláshoz való jogot is. Malala kénytelen volt bizonytalan időre elbúcsúzni az osztálytársaitól és a barátaitól, nem tudta, mikor láthatja őket újra.

2012-ben nyilvánosan felszólalt a lányokat ért igazságtalanság ellen, ám ekkor még nem sejtette, hogy tette mekkora lavinát indít el később a női jogokért való küzdelemben. Amikor egyik nap hazafelé tartott az iskolából busszal, egy tálib fegyveres megállította a buszt, és azt kérdezte: ,,Hol van Malala?” Majd amikor megtalálta, főbe lőtte a lányt. Malalát kórházba szállították és az orvosoknak hála túlélte a súlyos sérülést. Felépülése után a családjával együtt az Egyesült Királyságban kezdett új életet, és úgy döntött, hogy folytatja a küzdelmet a lányok jogaiért. Tevékenységéért 2014-ben, mindössze 17 évesen  Nobel-békedíjban részesült, így ő lett minden idők legfiatalabb embere, aki megkapta ezt a kitüntetést.

Édesapja segítségével létrehozott egy alapítványt, a Malala Fund-ot, ami a lányok oktatáshoz való hozzáférését segíti világszerte.

Malala jelenleg is az Egyesült Királyságban él férjével, egyetemi tanulmányait Oxfordban végezte, és emellett hatalmas krikettrajongó.

Másodikként Yusra Mardini szíriai olimpikon úszónőről írok, aki a polgárháború sújtotta Szíriában kezdte el sportkarrierjét. Az edzője neki is és nővérének, Sarának is az édesapjuk volt. A polgárháború miatt egyre kevésbé volt biztonságos számukra a sportolás: volt, hogy uszodák épületei is a támadások áldozatául estek.

Ahogy a háborús helyzet egyre fokozódott, a család úgy döntött, Németországban próbál meg menedékjogot kérni és új életet kezdeni. A tervük az volt, hogy először a két lány vándorol ki, aztán ha megérkeznek, kérvényezik a családegyesítést, hogy a szülők és a lányok kisebb testvére is kiköltözhessen. Yusra ekkor mindössze 17 éves volt.

Az út során csatlakozott hozzájuk egy rokonuk kísérőként, azonban így is nagyon nehéz időszak volt ez Yusra számára. Amikor Törökországba érkeztek, motorcsónakkal indultak el 18 másik menekülttel az Égei-tengeren Görögország felé, azonban útközben a csónak motorja tönkrement. Yusra és Sara egy harmadik társukkal együtt a vízbe ugrottak, és elkezdték maguk vontatni a csónakot a part felé, ami akkor még több órányi úszásra volt tőlük. Ez emberfeletti teljesítmény volt, ami az emberi kitartás elképesztő példája. Az úszók így sok emberéletet mentettek meg és juttatták őket épségben partra.  Végül szerencsésen megérkeztek Leszbosz szigetére, ahol sok segítőkész emberrel találkoztak, akik támogatták őket.

Dél-Európán keresztül folytatták útjukat, majd miután megérkeztek Németországba, Yusra újból elkezdte a folyamatos edzést, aminek meg is lett az eredménye: a menekültcsapat tagjaként kijutott a 2016-os riói olimpiai játékokra, majd a 2021-es tokiói olimpián is ennek a csapatnak a színeiben versenyzett.

Teljesítménye nemcsak sportolóként kiemelkedő, hanem emberként is kimagasló. Számos jótékonysági programhoz és alapítványhoz csatlakozott, amik világszerte menekültek millióit segítik abban, hogy biztonságban kezdhessenek új életet. 17 éves kora óta tagja önkéntesként az ENSZ Menekültügyi Bizottságának.

Jelenleg Németországban él, és bár az élsporttól visszavonult, hobbiszinten nem hagyta abba az úszást, ahogyan a jótékonykodást sem. Az ő és nővére történetéről 2022-ben A Mardini-nővérek címmel filmet készített a Netflix. Érdemes megnézni!

A SzIGma szerkesztőségének nevében boldog nőnapot kívánok Olvasóinknak, akik között biztos van olyan, aki Malalához és Yusrához hasonlóan nagy dolgokra képes.

Simon Borbála 10.C

Források: A Mardini-nővérek film, 1., 2., 3., 4., 5., 6. 7., 8., 9.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük