Barta Róbert tanár urat, az Iskola Digitális Pedagógiai Munkaközösségének vezetőjét arról a tervezett szabályozásról kérdeztük, amely keretet ad majd a mesterséges intelligencia iskolai használatához.
Tanár Úr szerint miért fontos, hogy iskolánk tudatosan foglalkozzon a mesterséges intelligenciával, elfogadja, de szabályozza a használatát?
Egy iskola több módon is reagálhat az MI létezésére.
Például nem vesz tudomást róla, és mindenki azt tesz, amit akar… Mi viszont úgy gondoljuk, hogy ez nem illik iskolánk szellemiségéhez.
Vagy megteheti, hogy tiltja, ez azonban egyrészt nem praktikus, mert nem lehet betartatni és ellenőrizni, másrészt nem lehet cél, hogy egy innováció használatát megtiltsuk a diákjainknak.
A harmadik út, amit mi is választottunk, az, hogy szeretnénk megtanítani a diákjainkat arra, hogyan lehet hasznosan, etikusan, biztonságosan használni az MI-t. Kvázi kössünk egy megállapodást – a diákok és a tanárok – hogy mi, a tanárok, megmondjuk, milyen keretek között, de LEHET használni, a diákok pedig betartják a szabályokat. Úgy gondoljuk, így mindenki jól jár, hiszen azzal minden diákunk nyer, ha megtanulja az MI használatát.

Hogyan született meg az MI-vel kapcsolatos iskolai koncepció ötlete?
Az első kérdéshez kapcsolódó gondolatok vezettek ide. Az egyetemek 2024 végén, 2025 elején kezdték a saját mesterséges intelligencia szabályzataikat nyilvánosságra hozni. Az egyetemeken sokkal nagyobb probléma ez, mint a középiskolákban, mert például a diplomamunkákra nagy befolyással van a mesterséges intelligencia használata. Manapság azonban már mi is úgy érezzük, hogy szabályoznunk kell a használat módját. E felismerés nyomán született meg az MI-vel kapcsolatos koncepciónk. Mint ahogy a digitális osztályunk is az állami iskolák közül az első volt az országban, ez a szabályozás is úttörőnek mondható, hiszen a mesterséges intelligenciával kapcsolatban ilyen szabályozásról más középiskolában még nem tudunk.
Milyen problémákra vagy kérdésekre szeretne ez a program választ adni?
A legfőbb probléma az, hogy milyen keretek között használjuk a mesterséges intelligenciát az iskolai feladatok megoldásában. A megoldási folyamatok során milyen lépéseket engedünk meg, azokat hogyan tudjuk kontrollálni, és hogyan használjuk magát a mesterséges intelligenciát. Célunk, hogy a széchenyis diákok tanuljanak meg sok mindent az MI használatával kapcsolatban. Mint ahogy az előbb is mondtam, az etikus, biztonságos és hasznos felhasználás borzasztóan fontos, mert ezzel a technikával vigyázni kell. Akármilyen adatokat nem adhatunk meg a mesterséges intelligenciával kapcsolatos munkafolyamatokban, mert a megadott adatok potenciálisan nyilvánossá válhatnak. Meg kell tanulni, hogyan kell hasznosan promptot írni, hogy azt a választ kapjuk, amit keresünk, és fontos az is, hogyan kell ellenőrizni a mesterséges intelligencia által adott adatokat. Mert nagyon sokszor ezek nem jó adatok, valljuk be őszintén: az MI sokszor “hallucinál”. A felhasználás etikai része is nagyon fontos, hogy mire használom az MI-t. Arra, hogy másokat bántsunk vagy rossz színben tüntessük fel, vagy saját magam építésére. Ezek nagyon fontos dolgok, tehát meg kell tanulni a helyes használatot, amihez keretet kell adnunk. Ahogy az előbb is mondtam, a célunk, hogy megmutassuk és megtanítsuk a diákjainkat arra, hogyan és mire lehet és érdemes használni ezt a technikát.

Hogyan képzeljük el a mesterséges intelligencia oktatását az iskolánkban?
Ez a szabályzat nem a mesterséges intelligencia oktatását tartalmazza, hanem a felhasználásával kapcsolatos keretet adja meg. Van azonban egy tervünk, amit a következő tanévtől szeretnénk megvalósítani. A következő tanévtől a mindenkori 9. évfolyam osztályainak (vagy minden tanulónak, vagy csak az érdeklődő tanulóknak – ez még nyitott kérdés) szeretnénk egy olyan szakkört tartani, ahol a mesterséges intelligencia etikus, biztonságos és hasznos használatát tanítjuk. Négy kollégámmal és egy külsős szakértővel együtt egy olyan tananyagot fejlesztünk, ami abszolút rugalmasan fog majd reagálni a mesterséges intelligencia fejlődésére, és amelyben teljesen hétköznapi és tantárgyspecifikus példákkal próbáljuk majd megtanítani a 9. évfolyam tanulóinak, hogyan lehet jól használni az MI-t.
Milyen tantárgyakból, illetve melyik osztályban fogják először alkalmazni?
A szabályozás (véglegesítés előtti) kipróbálása a jelenlegi 9.D osztályunkban, négy kolléga vezetésével zajlik. Az osztályfőnök, Matusik Mátyás tanár úr biológiából és fizikából, Juhászné Sebestyén Andrea tanárnő magyarból, Egész Tamás tanár úr történelemből és jómagam matematikából kezdtük el alkalmazni a leírtakat, folyamatosan gyűjtve a saját és a diákoktól származó tapasztalatokat.
Mi alapján szabják majd meg az MI használati mennyiségét, a korlátokat hogyan állítják fel?
Ez mindig a tanártól függ majd, ebben a szabályzatban az a koncepció, hogy mindig a tanár határozza meg, hogy egy adott feladat esetén megengedi-e, és ha megengedi, milyen mértékben engedi meg a diák számára a mesterséges intelligencia használatát a megoldási folyamatban. Erre nincsen egy általános szabály, és persze nem minden esetben lesz használható az MI. De biztos, hogy lesznek szép számmal olyan feladatok: projektfeladatok, beadandó feladatok, ahol lehet majd használni. Ez a diákoknak is könnyebbség. Ha valaki használni akarja az MI-t a feladata megoldásában, akkor nem kell majd, hogy úgy érezze magát, hogy tilosban jár. Mert használhatja, de cserében be kell tartania a megállapodásunkat, jeleznie kell, hogy hol használta, mire használta, hogyan ellenőrizte a kapott adatokat.
Milyen kihívásokat lát a program bevezetésével kapcsolatban?
Elég sok kihívás van ebben, többek között az, hogy még mi, pedagógusok is most tanuljuk az MI használatát, azt pedig pláne most tanuljuk, hogy hogyan lehet azt az oktatási folyamatokba beépíteni, hogyan tudunk úgy felkészülni a saját óráinkra, hogy használjuk a mesterséges intelligenciát. Az is nagy kihívás és új dolog lesz, hogyan adjuk ki majd a diákoknak szóló feladatokat úgy, hogy abban mi tanárok konkrétan meg tudjuk mondani, hogy a folyamat mely lépéseiben és hogyan lehet majd MI-t használni. A számonkérési folyamatokban meg kell tanulnunk, hogy az eddig szokásos kimeneti értékelésről egyre inkább a folyamatértékelésre térjünk át, ami segíthet az MI használatának kontrollálásában. Végül, de nem utolsó sorban nagyon fontos lesz, hogy megértessük a diákjainkkal, hogy a szabályzat elvárásait ne azért tartsák be, mert attól félnek, hogy hátrányos következményei lesznek, ha nem teszik, hanem azért, mert megértik, hogy ha nem az általunk elvárt módon használják az MI-t, hanem kontroll nélkül végeztetik el a saját munkájukat vele, akkor a saját fejlődésükről mondanak le.
Ön szerint milyen tudással kell rendelkeznie egy „digitálisan tudatos” diáknak?
Ennek azért elég sok aspektusa van. Ahogy a matematikában is, itt is vannak szükséges meg elégséges feltételek, tehát ahhoz, hogy digitális tudatosságról beszéljünk, nyilván szükséges, hogy tudjuk használni ezeket az eszközöket, ismerjük a lehetőségeit, ismerjük magukat a platformokat, tudjuk, mikor, milyen feladatra melyiket válasszuk. De ez nem elégséges! Nagyon fontos az is, hogy tudjuk, milyen veszélyekkel jár az MI használata, tudjuk, hogy mi az, amire nem szabad az MI-t használni. Itt most az adatvédelemre gondolok, és arra, hogy semmiképpen nem használhatjuk az MI-t mások megszégyenítésére, jóhírének megsértésére. Nagyon sok aspektusa van tehát ennek a bizonyos digitális tudatosságnak. Ezt a fontos témát szeretnénk majd körbejárni a 9.-eseknek tervezett szakkörön.

Mit szeretnének elérni ezzel a programmal hosszabb távon?
Tulajdonképpen két dolgot. Az egyik az, hogy úgy kerüljön ki ebből a gimnáziumból minden érettségiző, hogy etikusan, hasznosan és biztonságosan tudja használni a mesterséges intelligenciát. Vagyis legyen birtokában annak a képességnek, hogy ismeri és tudja használni, valamint tudja, mi az, ami neki árt. A másik cél pedig az, hogy mindenki (tanárok, diákok és szülők) által elfogadott módon használják diákjaink a MI-t az iskolai folyamatokban, ami most még szinte teljesen parttalan. Tehát az a kettős célunk, hogy a gyerekek egyrészt magas szinten ismerjék meg az MI-t, másrészt viszont úgy használják, hogy az a saját előrehaladásukat szolgálja.
Köszönjük, Tanár Úr, hogy beavatott minket a tervekbe!
Írta:
Pöck Vivien, 9.D, Rácz Sophia, 9.D, Schäffer Hanna Sára, 9.D Wittmer Kinga 9.D
