Hamarosan új diákelnöke lesz iskolánknak. Ennek kapcsán kerestük meg a mostani DÖK-csapatból Wratschko Petert és Horváth Juditot, hogy foglalják össze az elmúlt évek tapasztalatait.
Az első kérdésünkkel visszautaltunk az ő kampányidőszakukra.
Peter már általánosban is diákelnök volt a Fenyőben, kilencedikben pedig egy osztálytársával szeretett volna indulni. Azonban az iskola szabályzata nem engedi, hogy kilencedikes diák induljon, hacsak nem a hatosztályos gimnáziumban tanul. Ez az ő esetükben még jól is jött:
„Ha kilencedikben indultunk volna Barniék (Nyikos Barnabás, az előző diákelnök) ellen, akkor egyrészt biztos, hogy kikapunk, másrészt nem biztos, hogy a következő évben elindultunk volna. Viszont én már Nyikos Barniék alatt is elnökségi tag voltam, programszervezőként tevékenykedtem, így volt rálátásom, hogy mi hogyan működik. Azt mondjuk nem hittem volna, hogy ebben egy év ennyit számít.”
Judit esetében kicsit más volt a helyzet: „Én gyakorlatilag Réka által kerültem bele ebbe az egészbe (Gyenge Réka, elnökhelyettes). Induláskor csak az egyik alelönököt kell megnevezni, de a kampány alatt a háttérből támogattam őket, ami sokat segített, hiszen több szemen is átment egy-egy anyag. Emellett tudtam nekik új ötleteket is adni, így mikor meg kellett nevezni a második helyettest is, akkor kértek fel rá.”
Ezek után arra kértük meg őket, hogy kicsit foglalják össze az elnökségüket.
– Mi volt szerintetek a legnagyobb sikeretek az elnökségetek alatt?
Peter: Én a fenti lány, -illetve fiúöltözőkben az ajtók lecserélését mondanám.
Judit: Szerintem az, hogy sikerült a diákokat motiválnunk arra, hogy minél több programon vegyenek részt. Az osztálykirándulásokat is tudtuk például támogatni azzal, hogy a diákok részt vettek a különböző versenyeken, amiért jutalomban részesültek, így a valamit valamiért elv alapján élvezhették az adott programokat, ami még jobban ösztönözte őket a programokon való részvételre.
– Szerintetek melyik, általatok megrendezett program volt a legnépszerűbb a diákok körében?
Peter: A díszítőversenyek, illetve a tematikus napok. Mindegyiken magas volt a részvételi arány, illetve jók voltak a visszajelzések. Nagyon örültek, egyrészt a díjak miatt, másrészt pedig volt egy kis versengés is. Illetve az adventi vásár sikerült még szerintem nagyon jól, ugyanúgy ahogy a palacsintanap is. Az a mennyiségű palacsinta, amit el tudtunk adni, valami hihetetlen volt.
Judit: Én is a díszítőversenyeket és a tematikus napokat mondanám. Nagyon kreatívak tudnak lenni a diákok, így rengeteg ötletes megoldást láttunk ezeken.
Az elnökségben töltött idejük alatt ők is számtalan problémával találkoztak. Peter egyértelműen kiemelte: „Az volt a legrosszabb bennük, amikor nem is mi tehettünk róla.”
Judit is hasonlóképpen vélekedett erről: „Amikor az ember nekiindul ennek az egésznek, akkor azt hiszi, hogy van egy ötletem, vannak erőforrásaim, és én akkor azt majd meg tudom csinálni, közben pedig jönnek a különböző akadályok. Nálunk például ilyen volt az energiaválság. Rengeteg összetevőből áll egy projekt megvalósítása, és majdnem mindegyiknél volt olyan, hogy valami miatt újra kellett gondolnunk a kezdeti ötletünket.”
Fontos tényező volt azonban, hogy egy-egy kudarc, nagyobb probléma esetén sem arra fókuszáltak, hogy mi a baj, hanem arra, hogy mi arra a megoldás. Peti válaszából egyértelműen kiderült, hogy egy nagyon összetartó csapat került össze: „Bármi jött, nem akartuk abbahagyni, hanem nekiültünk és csináltuk. Kerestünk rá megoldást, vagy egy megfelelő alternatívát. Én egyébként is olyan ember vagyok, hogyha egyszer valamit elkezdek, akkor azt végig is csinálom.”
Juditnak nagy motivációt adott, hogy tudta: nem csak saját maga miatt csinálja, hanem a diákokért is: „A diákok számítanak ránk, és arra, hogy ne csak valami történjen velük a DÖK-ös programokon, hanem arra, hogy valami jó dologban vehessenek részt, valamilyen élményben lehessen részük. Ezek a programok, remélem, nem csak nekem, vagy a mi kis közösségünknek a DÖK-ön belül, hanem az egész iskolának adtak valamilyen pluszt a szürke hétköznapokban.”
A beszélgetésünk vége felé a továbbtanulás is szóba került. Mindketten az ELTE-re szeretnének menni, Peti gazdálkodás és menedzsment szakra, míg Judit kereskedelem és marketing szakra. Mindketten pozitív érzésekkel tekinthetnek vissza az elnökségi idejükre, és egységesen mondták azt, hogy remek csapat tevődött össze: „Belegondolni, hogy a tanárnők (Szentpáli Ágnes tanárnő és Radics Viktória tanárnő) mennyit segítettek hátulról, döbbenetes. Mikor az első projektünket összeraktuk, és megmutattuk nekik, akkor egyből rámondták, hogy törölhetjük is, és kezdhettük elölről. Nehéz volt, de kellett a későbbi sikereinkhez. Elengedhetetlen részei voltak ezek a bökkenők annak az útnak, amit bejártunk az elnökségünk alatt, ahogy a többiek munkája is. Mindannyiunk részéről rengeteg idő és energia kellett ahhoz, hogy ilyen módon sikerüljön megszervezni programjainkat, szóval innen is köszönöm Rékának (Gyenge Réka, 12.D), Kírának (Kiss Kíra, 11.A), Dórinak (Pál Dorottya, 11.A), Kamillának (Szabó Kamilla, 12.B) és Juditnak (Horváth Judit 12.D). Dórival, Kírával és Kamillával nem ismertük egymást az elnökségünk előtt, így ennek köszönhetően ismerhettük meg egymást, illetve a tanárnőkkel egy nagyon jó viszonyt sikerült kialakítanunk, amiért nagyon hálásak vagyunk.”
– Mit üzentek a következő diákelnöknek és csapatának?
– Kitartást! Bármilyen nehéz is, muszáj tovább csinálni. Később jobb lesz majd, csak az összeszokás része nehéz. Megéri belefektetni ebbe az egészbe az időt és az energiát. Szóval tényleg, csak csinálják és próbálják meg élvezni, mert igazából ez erről szól.
A Széchenyi István Gimnázium nevében mondhatjuk: köszönjük Nektek az elmúlt két és fél évet!
Simon Borbála, 9.C, Sipőcz Dóra, 10.C
