Egészséges fogyás – veszélyes fogyásmódok

Egészséges fogyás – veszélyes fogyásmódok

Egészséges fogyás – veszélyes fogyásmódok

 

Sok fiatal küzd anorexiával, amit az a mennyiségű ,,tökéletes test” és ,,megfelelő kinézet” okoz, amit a média tol az arcunk elé nap mint nap, ezzel túlzott megfelelési kényszert kiváltva a tinédzserekben. Ebből aztán – a helyzet súlyosbodásával – teljes testképzavar alakulhat ki, ami miatt az ember túlsúlyosnak érzi magát – attól függetlenül, mennyi felesleg van rajta. Így aztán sokan folyamodnak olyan módszerekhez, amelyek eléggé egészségtelenek.

Nagyon sok olyan fogyásforma létezik, amely nagyon egészségtelen, sőt, némelyik kifejezetten veszélyes. Bármilyen könnyű fogyással kecsegtetnek ezek a módszerek, soha, semmilyen körülmények között ne próbáljátok ki.

Ezek közül hoztam most nektek néhányat:

  1. Vízhajtók:

Nem tartós fogyást biztosít, inkább csak ,,ideiglenes” megoldást kínál. Ám egyáltalán nem éri meg még egy-egy alkalommal sem. Ez a módszer csupán a test víztartalékából vonja ki a vizet, ami komoly problémákhoz, anyagcserezavarokhoz vezethet. A korai látványos eredmény miatt hatásosnak tűnhet, ám ezt csak egyre több tabletta szedésével lehet fenntartani. Ezzel a módszerrel gyakran élnek versenysportolók, akik azt kockáztatják, hogy életveszélyes szövődményeik alakulhatnak ki.

  1. Hashajtók:

Valódi súlyvesztésről ez esetben sem beszélhetünk, ugyanis ez a mód a bél tartalmára fejti ki hatását. A táplálék már a vékonybélben felszívódik, ezzel könnyebbség érzését okozva, ám a szervezet itt is folyadékot veszít. Később a székletürítés már csak hashajtó segítségével tud megtörténni. Így hosszú távú alkalmazásával egy ördögi kör alakul ki, ami nagyon káros a szervezetre. Felléphet hányinger, hasi fájdalom, és csak orvosi segítséggel lehet

leszokni a gyógyszerről .

  1. Hányingerkeltő tabletták, szirupok:

Hosszú távú használatuk súlyos mérgezési tüneteket okoz. Mellékhatásai a szívritmuszavar, légzési nehézség, szapora szívdobogás, szívleállás. Mindemellett a gyakori hányás felmarja a nyelőcsövet is. Ugye, ezek tudatában már senki nem szeretne ezzel a módszerrel kilókat leadni?

  1. Fogyasztó tabletták:

Hazánkban is egyre elterjedtebbé válnak azok a ,,csodaszerek”, amik azt ígérik neked, hogy minden megerőltetés és fáradság nélkül tudsz majd lefogyni. Ám a karcsú alak elérése nem ilyen egyszerű.

A legnagyobb veszélyt a bevizsgálatlan tabletták jelentik. Sok olyan toxikus, mesterséges és egyéb anyagot tartalmazhatnak, amelyek káros hatással vannak a szervezetre.

Ha szerencsénk van, szimplán a várt hatás marad el, ám rosszabb esetben mellékhatások is jelentkezhetnek.

Pár szó az éheztető fogyókúráról

Teljesen alaptalan az a feltételezés, hogy a diéta mindig éhezéssel jár. Ahhoz, hogy fogyni tudjál, nem kell sanyargatnod a testedet. Azok a diéták, amik folyamatos éhséggel járnak, nem olyan hatékonyak, hiszen ezt a kellemetlen érzést nehéz sokáig elviselni. Sok fogyni vágyó emiatt is szokta megszegni diétáját nassolással, ami a fogyókúra kudarcba fulladását okozza. A sikertelenséget sokszor az éhező üzemmódra fogják. Na de mi is ez pontosan?

Sok tévhit kering az emberek között arról az állapotról, ami a túlzott önéheztetés hatására alakulhat ki. Sokan azt gondolják, hogy ilyenkor a test az életben maradása érdekében még jobban ragaszkodik zsírtartalékaihoz. Mások egyenesen arról vannak meggyőződve, hogy ez hízáshoz vezet, ugyanis a testük minden megevett táplálékot zsírrá alakít át. Ezek azonban nem fedik a valóságot. De vajon akkor mi történik a testünkben éhezés esetén?

A szervezet az elfogyasztott táplálékból energiát termel, ami többek között az agy működéséhez, az izmok mozgatásához, a testhőmérséklet fenntartásához szükséges. Így, ha nem kap elegendő tápanyagot a testünk, az elraktározott energiaforrásához, azaz a zsírpárnákhoz nyúl. Ettől következik be a fogyás. Egy idő után viszont lelassul ez a folyamat. Ilyenkor ehhez hasonló, nem éppen jóindulatú megjegyzéseket hallhat a fogyni vágyó:

„Na, mi van a diétáddal? Úgy látom, nem igazán sikerült…”

Fontos tudni, hogy amiatt lassul le az anyagcsere, hogy a szervezet spóroljon a kalóriákkal. Ennek hátterében azonban inkább az izom elvesztése áll, ugyanis a szervezet ezt bontja le, hogy fedezni tudja kalóriaszükségleteit. Ebből is látszik, hogy az éheztetés nem jó módszer arra, hogy megszabadulj a felesleges kilóidtól.

 

Nadray Nóra (9D)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük