Írás, történelem, irodalom. Ez volt a három fő téma, amiről beszélgettem Horváth Rita tanárnővel, aki iskolánk magyar-történelem szakos tanára. A tanárnő számos érdekességbe avatott be, többek között a novellái kapcsán is.
– Tanárnő, mit mondana el magáról bemutatkozásként?
– Magyar-történelem szakos tanárként végeztem, ezen kívül van egy hadtörténeti specializációm, mert mindig nagyon érdekelt a hadtudomány és a hadtörténet. Később egyre inkább az irodalom vált a kedvencemmé, és ez lett a markánsabb tantárgyam, ennek ellenére itt csak történelmet tanítok. Pedagógusi pályafutásomat a vendéglátóban kezdtem, ott tizennégy évig voltam, abból öt évet igazgatóhelyettesként töltöttem el. Itt ez a második tanévem.
A tanárnő kezdetben nem pedagógusi pályára készült: mindenféleképpen a képzőművészet felé szeretett volna orientálódni. Ezt akkoriban nagyon kevés helyen lehetett tanulni: „Akkoriban csak a Képzőművészeti volt meg az Iparművészeti, de főként az én időmben még nagy volt a szórás. Ami nekem tetszett, az a grafika volt, oda országosan csak öt főt vettek fel mindössze, ennek következtében rá kellett jönnöm, hogy oda kevés vagyok. Mivel a magyar meg a töri mindig is a szívem csücske volt és jól ment, így szinte egyenes út vezetett ezután ahhoz, hogy ebbe az irányba haladjak tovább. A rajztanári viszont nem jött szóba, mert úgy voltam vele, hogyha el kell engednem a rajzot, akkor teljesen engedjem el, így az megmaradt hobbinak.”
– Ha kellene még egy szakot választania, akkor mi lenne az?
– Jó nehéz kérdés, de szerintem nem tudnék még egy szakot választani, mert a természettudományos tárgyak nagyon messze állnak tőlem. A történelem a múltunk miatt, az irodalom pedig az esztétikum miatt fontos. Ha nagyon kellene még egy mellett dönteni, akkor az a rajz, nyilván, de rajzot tanítani nagyon nagy kihívás szerintem, arra nem tartom magamat alkalmasnak.
A következő kérdéseimmel már a tanárnő novellái felé tereltem a beszélgetést:
– Mikor kezdett el novellákat írni, hogy jött ez Önnek?
– A főiskola alatt kezdtem el, középiskolában még nem írtam, mert ott még nagyon fókuszáltam a rajzra, emiatt fel sem merülhetett semmiféle irodalmi plusztevékenység. De a főiskola alatt voltak különböző feladatok, különböző pályázatok, ahová lehetett írni, először verseket, aztán novellákat. Ott egy-kettő egész jó helyezést ért el, és akkor úgy tűnt, hogy van benne értékelhető rész, így gyakorlatilag onnantól kezdve egy új hobbi lett az írás.
Ma a kedvenc műfajaként a novellát tudná említeni, de szívesen alkot más műfajban is: „A novella a kedvencem, nagyon szeretem a rövidsége és a csattanóssága miatt, illetve még azért, mert kedvelt szerintem, mint műfaj.”
Mikor megszületett a kislánya, találkozott a mesékkel, ennek révén még egy mesekönyvet is írt számára, amit a saját illusztrációival is dekorált. A címe: Tizenkét hónap tizenkét meséje. Ez a könyv viszont nem jelent meg nyomtatásban. Mindemellett van néhány verse is a tanárnőnek, de ezeket annyira nem szereti: „A vers nem meghatározó számomra, mert nem tudok benne annyira kiteljesedni, mint egy prózai műben.”
Témái nagyon változatosak: „A novellákban elsősorban az én világom áll a középpontban, elsősorban érzelmek, amik meghatározzák, például: a szeretet vagy a szerelem. Ami még foglalkoztat ezen kívül, az a kritika, illetve az elmúlás, annak valamilyen úton-módon az elfogadása, megértése és feldolgozása.”
– Lát-e valamilyen kapcsolatot az irodalom és a novellái között? Mondjuk egy órán elemzett novella és egy saját novellája között?
– Így kimondottan nem. Ha saját alkotásomról beszélünk, akkor számomra nagyon magas a kritikai küszöb, ezeket még nincs merszem megmutatni egy hozzáértőnek. Talán nem is azért, mert félek a kritikától, mert azt szerintem jól kezelem. Hanem azért, mert abban csalódnék, hogy nem tudtam úgy átadni, úgy megfogalmazni azt az adott dolgot, hogy az közérthető és élvezhető legyen.
A jövőbeli tervei közé tartozik egy novelláskötet megírása: „Nagyon-nagyon szeretnék egy novelláskötetet, és nem csak szűk körnek, hanem akár egy picikét nagyobb példányszámban. Először viszont le kellene küzdenem magamban azt a félelmet, hogy megmutassam valakinek.”
– Milyen tanácsot tud adni a fiataloknak? Hogyan lehet elérni, hogy ne mondjuk a novellaelemzés vagy verselemzés jusson eszünkbe az irodalommal kapcsolatban?
– Szerintem az irodalom jelenti az életet. Ez tudom, nagyon patetikusan hangzik, de azt gondolom, hogy az irodalom az életünk, a segítségével sokkal empatikusabb, jobb emberekké válhatnánk. Mert annyi szemszögből nézhetünk meg egy adott helyzetet, ahány író, ahány szereplő, ahány költő van, tehát mindenkinek mást jelent az az egy adott szituáció, amellett, hogy rengeteg érzelem is van benne. Így jobban be tudnánk ezt fogadni, és nem csak elemzenénk egy-egy művet. Szerintem a beleérzőképesség az, ami nagyon hiányzik ebből a világból.
Egy dolgot emelt ki a tanárnő, ami mind a két tárgyához fontos: „A kritikai szemlélet elengedhetetlen mindkettőhöz, hiába a történelem egy sokkal racionálisabb dolog, hiszen ott tényeket közlünk, viszont ott is nézhetünk egy helyzetet több szemszögből.”
A beszélgetésünk végén egy fontos gondolatot osztott meg velem: „A tantárgyak nagy tortájából csak azt a szeletet vágjuk ki, ami nekünk jutott, de attól még minden összefügg. Így kellene élnünk az életünket is: befogadni egy adott dolgot és magunkévá tenni, úgy, hogy azt valamilyen sajátságos kritikai megfogalmazásból nézzük. Tehát nem csak picike szeleteket kellene látnunk a tantárgyakból, hanem komplexen az egészet, mert ez kell ahhoz, hogy át tudjunk adni érzelmeket, információkat, tudást.”
Köszönöm szépen a beszélgetést!
A tanárnő megosztotta velem egy írását is ami a végzősöknek szólna elsősorban: szosszenet_a_vegzosoknek_Horvath_Rita
Az alábbiakban pedig a tanárnő alkotásai láthatóak:
Sipőcz Dóra 9.C
Nagyon tetszik az interjú! Gratulálok!
A Tanárnő újabb oldalát ismerhettem meg!
Jó lehet a diákjának lenni!
Várom a novelláskötetet, szeretnék feliratkozni!