Kasoly Réka Adél iskolánk 12.D osztályos tanulója, és újságunknak négy éve aktív tagja. Vele beszélgettem most, az „Akasztják a hóhért” interjúsorozatunk második részében.
Rékát elsőként egy rövid bemutatkozásra kértem meg: „Kasoly Réka Adél vagyok, 12.D osztályos tanuló. Elég sokoldalú személyiségnek tartom magamat, és szeretem az iskolai közösségi életből minél jobban kivenni a részemet.”
Nem sok ember mondhatja el magáról, hogy az az álma, hogy iskolaújságos legyen. Réka immár négy éve aktív tagja csapatunknak: „Annak idején én úgy jöttem el az Orsolyából, hogy mindenképpen szeretnék iskolaújságos lenni. Ami ezt az álmomat valószínűleg megszülte, az Leiner Laurának a Szent Johanna gimi című sorozata és benne a főszereplő karakter.”
Érdeklődtem egy kicsit a régebbi SzIGma-tagokról:
– Egy teljesen másik csapat volt még akkoriban. Többen azóta már elballagtak, vagy most végzősök. Viszont nekik is voltak nagyon jó ötleteik, amiket mi igyekszünk megvalósítani. – mesélte Réka.
Áttértünk egy kicsit a csapatunkban betöltött szerepére, feladataira:
– Nadray Nóra barátnőmmel megpályáztuk tizedikesként a főszerkesztői, valamint a helyettesi pozíciót. Ő később abbahagyta, én viszont maradtam. Utána Deák Máté támogatta, töltötte be a helyettesi szerepet. Tavaly év végén történt egy helycsere ilyen téren, mert azt tapasztaltuk, hogy Máténak több energiája és ihlete van ehhez, mint nekem. Azóta a tanárokkal való kommunikációt intézem, és igyekszem a lehető legjobb formában tartani az újságot.
A négy év alatt számos cikk született Réka tollából. A legelső írása a 2021-ben végzett tanulónkkal és volt diákelnökünkkel, Árvai Mátéval készült interjú volt: „Az volt a legelső cikkem, és ott kezdődött nekem minden. Azóta imádok interjúkat készíteni, amik mellett leginkább a programokat szoktam megírni. Még amit nagyon szerettem, az a tavaly novemberben, a foci vb időszakában készült, egészséges ropogtatnivalók házilag témájú cikkem.”
Továbbtanulás terén többféle területben is gondolkodott, végül a veszprémi Pannon Egyetemnek a közösségszervezői szakja lenne az elsődleges: „Az újság miatt sokáig gondolkodtam az újságírói pályán, amit elvetettem. Akkor jött a szociológia ötlete, hiszen abban minden benne van, ami engem érdekel. Viszont végül mégis közösségszervezői szakra megyek, mert később egy kulturális intézményben szeretnék elhelyezkedni, és elsősorban kreatív feladatokat ellátni.”
A beszélgetésünk vége felé rátértem az újságtól eltérő hobbijaira:
– Ha jól tudom, néptáncolsz. Mi az, amit szeretsz még emellett csinálni?
– Igen, a néptánc jelenleg az életemnek egy jelentős részét teszi ki, főként most, hogy fellépésidőszak van. Nekem ez ötéves koromban kezdődött el, mikor óvodában kellett választani, és minden mindegy alapon erre lettem beíratva. Életem szerves részét teszi ki, hogy kapcsolódjak a magyar kultúrához: nemcsak a táncokkal, hanem a dalokkal és a hagyományokkal is. Emellett második éve járok történelem faktra, így ezzel ott is találkozok. Nagyon szeretek olvasni is: kedvelem a ponyvairodalmat, a verseket és a kortárs műveket is: érdekelnek a társadalomismerettel kapcsolatos regények, nem véletlenül gondolkodtam szociológián.
Korlátozott mennyiségben fogyasztok szakirodalmat is.
Engem a színházban folyó munka nagyon érdekel, aminek egy kis részébe a néptánc által már bepillantást nyertem. Úgy érzem, hogy ott csoda történik, aminek az egyetem elvégzése után szeretnék a részese lenni.
A néptánc mellett is szeretek sportolni: amint jó idő van, biciklizek és sokat sétálok, amihez a kutyám szokott a társaságom lenni. A családommal gyakran megyünk egy vagy akár többnapos túrákra is, azokat is nagyon szeretem.
A tánchoz kapcsolódva még: nyakláncokat, karkötőket és kalárisokat szoktam magamnak készíteni, valamint a saját belső világom kifejezésére, megismerésére írok verseket, és rajzolok is.
Idegen nyelven nézek újabban sorozatokat: ezekben és az irodalomban is nagyon kedvelem a groteszk műfaját.
Az újsághoz hasonlóan nagy álmom volt, amikor idejöttem, hogy énekkaros legyek: ez a Covid után teljesült is.
Villámkérdések:
Kedvenc zenei műfaj: alternatív
Kedven könyv: mindenevő, nincs kedvenc
Kedvenc film: magyar filmek
Kedvenc író/költő: Ady Endre Léda-versei
Egy történelmi kor, ahova visszamenne: honfoglalás előtti időkbe magyarként
Egy hely, ahova a múltban visszamenne: Trianon előtti Erdély
– Mi a kedvenc emléked a SzIG-ből? – tettem fel az utolsó villámkérdésemet.
– Mikor tizedikesként az ESTÖRI történelmi vetélkedőn országos második helyezést értünk el Posta Noémivel és Nadray Nórával Egész Tamás és Kotány Márk tanár urak mentorálásában. Az egy teljes félévet ölelt fel. Sokszor merítek belőle erőt, és nagyon jó szívvel gondolok rá vissza.
Köszönjük Réka, az elmúlt négy évet, és sok sikert kívánunk a céljaidhoz!
Sipőcz Dóra, 10.C