A két fényképész

A két fényképész

Két tehetség, két ember, egy érdeklődési kör.
Interjú Deák Emmával és Kelemen Dáviddal.

 

Deák Emma, iskolánk 9.D-s tanulója pár éve kezdett el fényképezni barátai hatására, akik mindenben támogatták, segítették, hogy kiteljesedhessen a fényképezés világában.  

Honnan jött az ötlet, hogy fényképezzél?

  • Sok barátom fényképezett, és ők ihletettek meg. Sokat jártunk kirándulni az erdőbe, ahova mindig hozták magukkal a fényképezőgépüket, és nekem is megtetszett a fotózás. Másrészről apukám is fényképezett kiskorában, és tőle is pozitív visszajelzéseket kaptam a fényképezéssel kapcsolatban.  

Miből merítesz a fényképeidhez ihletet? Mi az, ami megfog téged?

  • Sokan nem látják a természet szépségét, nem fedezik fel a rejtett csodákat a természet világában. Én a fényképeimmel próbálom bemutatni az embereknek, hogy a természet igenis csodálatos és gyönyörű. Erdőkben és parkokban szeretek fényképezni: növényeket és állatokat.  

Emma nemcsak a fényképezés terén remekel, hanem kitűnően fest. Gyermekkora óta szeret rajzolni, festeni. Ezt a szeretet nagymamájától örökölte, s vele együtt fejlesztette tehetségét.

Molnárné Dukai Éva tanárnő olyan lehetőséget kínált neki, melyben bemutathatja alkotásait, fényképeit, festményeit: a díszteremben egy online tárlata fog nyílni munkáiból. A tanárnő sok mindenben segít neki, bemutatkozási lehetőségeket kínál Emmának: ilyen volt például a nagycenki kiállítás is.

Kelemen Dávid, iskolánk 11.C-s tanulója, Emma barátja is tehetséges fényképész. Ő is a természet szépségeiben találta meg az inspirációt, mindemelett a városi fényeket és a városi nyüzsgést fényképezi. Kedvenc programja az esti város fényképezése, mely feltölti őt. 

Hogyan hatottatok egymásra a barátnőddel, Emmával?

  • Mivel én az internetről tanultam, mindenfajta oktatóvideókból, így tudtam segíteni Emmának mindenfajta praktikákkal. A természetet és az állatokat közelebb hozta számomra, hiszen nagyon szereti őket.  

Mentek valamilyen fényképész versenyre?

  • Igen, tervezünk menni, a Tehetségkutató Diákmédia Pályázatán fogunk elindulni a fényképeinkkel. Én városi fényképekkel, Emma pedig természetfényképekkel fog indulni.  

Dávid pályafutását is Molnárné Dukai Éva tanárnő segíti, lehetőséget ad neki különböző alkalmakon fényképezni. Tanárnő fedezte fel online oktatásban, mikor is fényképezni kellett neki otthon. 

 

Köszönöm a beszélgetést, Emma és Dávid!

 

Deák Máté, 10.d

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük