Mindannyian nagyon vártuk a kempteni cserediákjaink magyarországi látogatását. A hét során rengeteg érdekes és izgalmas programban volt részünk, amelyekért a magyar és a német pedagógusoknak tartozunk köszönettel. A cserediákok nagyon jól érezték magukat nálunk, felfedezhették Sopront és a magyar konyha ínyencségeit is, de jártunk együtt Pozsonyban, Kittsee-ben a csokigyárban és Győrben is.
A német diákok április 5-én, szombaton érkeztek meg hozzánk kora délután, így egy kis pihenés után sokunknak volt lehetősége sétálni velük egyet a városban és egy kicsit felfrissülniük a hosszú út után. A fagyizóknak különösen nagy sikerük volt!
Ahogy Kemptenben is, úgy nálunk is vasárnap volt a családi nap, amikor a cserediákunkkal és családunkkal töltöttük a napot. Nagyon sokféle programot szerveztünk: voltak, akik Bükfürdőn mártóztak egyet, mások elmentek kirándulni, de mi például a partneremmel és Zarával, szerkesztőtársammal, és az ő diákjával Fertődön voltunk, és az Esterházy-kastélyt néztük meg velük. Utána Fertőbozon felmentünk a Gloriette-kilátóba, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a Fertő tóra.
Másnap, hétfőn volt az első napjuk a Széchenyiben. Tanáraink körbevezették őket az épületben, majd egy magyarórán is részt vettek, ahol megtanultak pár kifejezést, a köszönéseket, a számokat, a magyar abc-t és a Megy a gőzös Kanizsára című dalt.
Ezután a belvárosban kaptak idegenvezetést, megtekintették a fontosabb látványosságokat, és még a Tűztoronyba is felmentek. A városnézés után mi is csatlakoztunk hozzájuk és elmentünk közösen a Gyógygödör Étterembe, ezután pedig átmentünk a Városházába, ahol a polgármester úr fogadott minket.
Kedden volt az egyik legjobban várt program a héten, amikor elmentünk a kittsee-i csokoládégyárba, ahol az érdekes idegenvezetésen kívül még csokoládét és édességkülönlegességeket is vásárolhattunk.
A csokigyár után átmentünk Szlovákiába, Pozsonyba. Itt megtekintettük a várat, a Szent Márton-dómot és a belvárost Robotka Csaba tanár úr vezetésével, aki számos érdekességet mesélt a városról és történelméről. A belvárosban sokan fotózkodtunk a vicces szobrokkal, még magával Napóleonnal is csinálhattunk egy közös képet a francia nagykövetség épülete előtt.
A szabadprogram után indultunk tovább Dévénybe, ahol felmentünk a várba és gyönyörködtünk a kilátásban, és megnéztük a vár múzeumában kiállított tárgyakat. Ez után a tartalmas nap után mindannyian szép emlékekkel térhettünk haza.
A szerdai napon délelőtt a Taródi várba látogattunk el, ahol kaptunk egy kis körbevezetést, és meséltek nekünk a helyről és a múltjáról, majd utána önállóan felderíthettük a várat. Ezt követően volt egy kis idő a következő program előtt, így páran elmentünk ebédelni a cserediákjainkkal a Gázfröccsbe. Az ezután jövő program pedig az Erhardt-pékség volt, ahol bepillanthattunk a híres pékség kulisszái mögé, és megtanították, hogyan kell perecet, kiflit és stanglit sütni.
Csütörtökön a cserediákok beültek az első három óránkra, utána pedig egyből indultunk is Győrbe. Az eredeti tervek szerint megnéztünk volna egy templomot, de az sajnos zárva volt, így kaptunk egy egész délutánt, teljesen szabadon. Többen is a plázában kötöttünk ki, ahol vásárlással, evéssel és nevetéssel töltöttük a maradék időnket.
Pénteken negyedik óráig az iskolában voltunk, majd megnéztük a kempteniek prezentációit: bemutatták a hét tevékenységeit. Mindegyik nagyon izgalmas és ügyesen összeállított előadás volt. Ezek után egy meglepetésprogram keretében a Dömötöri cukrászdában ehettünk sütit. Délután nem volt közös program, így mindenki azt csinálhatott, amit szeretett volna. Mi bobozni mentünk el, majd még egy kicsit üldögéltünk a Bécsi-dombon. A búcsúvacsora a Fehér Rózsában volt, ahol az igazgató úr mondta el gondolatait a program zárásaképpen.
Nagyon hamar elrepült ez a közös hét! Cserediákjaink és mi is nagyon jól éreztük magunkat, amiért köszönetünket fejezzük ki a szervező pedagógusoknak!
Simon Borbála 10.C, Vörösmarthy Zara 10.C